Hir TV
2010. január 16. írta: kirchner

Hir TV

 

Története:

A televízió 2002. november 26-án került bejegyzésre 20 millió forintos alaptőkével, első próbaadását pedig 2002. december 2-án adta le. Rendszeres adásba a kábelszolgáltatókkal történt megállapodás után, 2003. január 2-án kezdett. Első vezérigazgatója Borókai Gábor, az Orbán-kormány volt szóvivője, főszerkesztője pedig a Délmagyarország című lap élén álló Dlusztus Imre lett. A cég alaptőkéjét 2003 februárjában, három új tulajdonos bevonásával 20 millióról 376 millióra emelték. 2004 márciusában újabb tulajdonosváltás következett, a Hír TV felügyelőbizottságának tagja, Töröcskei István a Pro-Aurum Vagyonkezelő Rt.-vel és az Inforg Rt.-vel közösen 100%-os tulajdonrészt szerzett, melyet követően távozott a cégtől Borókai, helyét egy rövid ideig Fazekas Csaba, majd 2004. október 27. óta Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet tulajdonos-főszerkesztője vette át.

2003-ban a HírTV stábja megkapta a Prima díjat elektronikus sajtó és a Prima Primissima díjat közönségdíj kategóriában.

A Spektrumhoz, a Filmmúzeumhoz és az ATV-hez hasonlóan a Hír TV is önálló, fizetős csatorna, vagyis a szolgáltatók műholdról kapják a gyártótól a műsort, melyet saját csomagjaikban terjesztenek. 2003 márciusában mintegy 1,2 millió háztartásban volt fogható, 2007-ben ez a szám már meghaladja a 2,1 milliót.

2007. március 15-én a Hír TV a Magyar Nemzettel közösen Lánchíd Rádió néven új rádióadót indított.

 

Indulás dátuma 2002. december 2.
Társaság Hír Televízió Zrt.
Ország Magyarország
Vételi terület Országos
Székhely 1033 Budapest Szentendrei út 89-93.
Weboldal hirtv.hu
Vételkörzet
Földi sugárzás
Antenna Digital  
MinDig TV (Kódolt)  
Műholdas vétel
UPC Direct  
DigiTV  
T-Home Sat TV  
Hello HD  
Kábeles vétel
UPC  
T-Home Kábel TV  
Fibernet  
DigiKábel  
TvNetWork  
TVnet  
PARISAT  
PR-Telecom  
RCS (Romanian Cable System)  
IPTV ADSL-en keresztül
T-Home  
TVnet  
InviTV  
Externet  
Interware

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tvtarsasagok.blog.hu/api/trackback/id/tr461676787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása